Ismét nagyon gyorsan telnek a napok, hetek, sok új dolog viszont nem történik. Miska másodikos lett, és csak csütörtökön van együtt Simo-val, mert 2 külön csoportba osztották be őket. A tanítónénik vagy nem tudják mekkora pajtik, vagy égetnivalóan rosszak együtt. Én ez utóbbira szavaznék :)
Szerdán és pénteken viszont nekem kell elindítanom a suliba, kedden és csütörtökön az anyukájával megy, bringával. Egyébként nagyjából kialakult az őszi és a tavaszi menetrendünk is. Hétfőnként Anne ügyeletes, kedden délelőtt én finn órára fogok járni (május 27-ig), délután a család síelni, én tornaórát tartani. Szerdán Anne jár majd edzeni, csütörtökön délelőtt én a már megszokott tamperei órára a Sampolába, Lorena-val (Mexikóból, juhuuuuuuu -és még remélem Eszter is csatlakozik :). Csütörtökön délután Miska dobol és továbbra is jár majd a temposirkus-ba, ahová már Jutta is befér, bár, nem tudom melyik napon :)
Meg kell mondjam, a kansalaisopisto (népfőiskola) intézménye ebben az országban döbörög (a húgom tanult róla andragógiából, ő mondta, hogy innen is indult ez a kezdeményezés). Mindenki megkapta postán augusztus elején a 80 oldalas kiadványt (A4-es oldal, hosszában félbehajtva, szóval 20 db A4-es lap a teljes nyomtatvány). Ebben van minden, a nyelvtanfolyamoktól kezdve a mozgásos órákon át a textil, üveg és fémmegmunkálásig. A neten lehet jelentkezni ezekre az órákra, tanfolyamokra, és van próba hét is, amikor meg lehet nézni mire jelentkeztél. Ez a hét most zajlik. Egy csomó program ingyenes, például az én finn óráim is, de a legdrágább amit láttam az 62 euro 24-28 alkalomért. Szerintem nem drága. (De, nem nyálaztam végig az egészet, szóval lehet van más árfekvés is.-most néztem a fa, fém, üveg foglalkozásokért 72 euro-t kell fizetni, az én tornaórám 20 euro őszre és tavaszra együtt)
Hétfőn délután hívtak a kansalaisopisto irodájából, hogy be kellene mennem kedden délelőtt. Gondoltam, na, végre valami info, szerződés, részletek... hát, nem. A kezembe nyomtak 6 db kulcsot, és aláírattak velem egy kockás füzetet, hogy átvettem, és viszlát... Kérdeztem a szerződést, mire kaptam egy A4-es lapot, rublikákkal, még nem tanulmányoztam :) Ezek után este 6-kor elindultam, nem tudtam hová, nem tudtam hány ember lesz, milyen korúak, és milyen nyelven fogunk beszélni... mit is mondhatnék... egyrészt szeretem a kihívásokat, másrészt mindent megoldok, harmadrészt rendesen be voltam sz*rva, mi lesz :)
Nagyjából tudtam hová kell mennem, de sosem voltam még ott, így sikerült is elsőre egy óvodát találnom :) Aztán egy majdnem üres, kicsit lepukkant 3 emeletes épületet... de, be tudtam menni (és nem is használtam egyik kulcsomat sem a hatból :), egy középkorú nő rohant velem szembe, hogy én vagyok-e a tanár és van-e kulcsom, mert az előző csoport most megy el, és... mondtam, van, kulcsom, én vagyok, stb...
Összesen 2 nő volt a próbaórán, 57 és 53 évesek, nagyrészt csak beszélgettünk, de az egyikőjük derékproblémáira csináltunk pár gyakorlatot. Poola az 57 éves jobban beszél angolul, Sekka kevésbé, de én is próbálkoztam a finnel, derekasan. Hát, majd meglátjuk. Most újabb 3 hetem van szeptember 10-ig, amikor már élesben megy a dolog. Lehet, hogy még több emberrel, lehet ez a kettő sem jön el. Semmit nem tudok :) De, majd megkérdezem az első finn órám után, mert az egy héttel korábban indul, és ott ahol a kansalaisopisto irodája is van.
Egyéb hírek még: a (szemből nézve) bal szomszédaink eladták a szép sárga házuk, és a helyükre egy pár jön még a hónap végén. Felajánlották Anne-nek a fűnyíró "kocsit" 1000 euro-ért, de mivel 7 éves, nem kellett neki. Pedig nálunk csak kézi van, amivel elég melós ez a munka, bár én még sosem voltam felkérve rá :)
Egész szeptemberben elfoglaltak leszünk, ugyanis Luna vadászni fog. Ugyan őrültebb, mint valaha, és sehogy sem tudom elképzelni, hogy is lesz ez, de most szombaton lesz neki, valami 70 km-es edzés, aztán szeptember 6-8-ig egy vadász táborba is megyünk, majd 20-21-én versenyre. 22-én van a döntő, de Anne nem úgy tervezi, hogy bejutnak :) Amit én is szívből remélek, mert a családom 2/3-a (+Só) jön 21-én Tamperébe és én szombaton és vasárnap is szeretnék velük találkozni :)
Utolsó kommentek