Az utolsó hét májusban elég gyorsan eltelt, de megpróbálok írni róla. Pl. befejeztük a kerítést, azaz Mads (igen, azt hiszem ez a végső variáció Taina dán férjének nevére, aki ugye Seni és Simo apukája is) fejezte be. Anne asszisztált hozzá, egyszer kisruhában, egyszer tenisz(!!!)szoknyában, no, de láttunk ennél már meglepőbbet is tőle/nála.

Miska június 1-jén szombaton kapta meg a bizijét, a matek lett neki a legjobb, arra "kiváló"-t kapott, a magatartás, csapatmunka, olvasás, házi készítés csak "jó" lett. Akinek még nem meséltem: Simo-nak zöld ág törése volt, gipsszel, amit sikeresen 3-szor eltört, egyszer itt nálunk a kerítés építésekor, majd angyali arccal közölte: ő nem érti hogy történt... És mászott fel a ház oldalán lévő tűzlétrán... Pénteken Juttával voltam itthon, mert lázas volt, mint utóbb kiderült az x napja beadott oltás miatt.

A hazaút már a reptér előtt állva rám tört, amikor is egy fiatal magyar hölgy fennhangon ecsetelte telefonon a problémáit, és veszekedett a másik oldalon lévővel ("megint bele akarsz tenni a szarba"). Ezt mintegy másfél óráig csinálta, én már azt kántáltam magamban, hogy "nem beszélek magyarul, nem beszélek magyarul", olyan kellemetlen volt... És inkább nem ültem mellé a repülőn... sem... A másik "remek" élmény a hazalátogató magyar dolgozók voltak, a következő mondattal: "hát, nem vagyunk valami sokan, biztos csak valami kis geci gépet küldenek". Velük sem pajtiztam a sorban álláskor. Az I-re a pont a fiatal magyar házaspár volt, akinek férfi tagja egy kemény speed élvezőt rejtett, és a kapunyitás előtt 5 perccel megérkezve pattogó és ideges mondatokkal eképpen utasítgatta a kis feleségét: "álljá' oda a sor elejére a gyerekkel, gyere... fogd meg, vigyázz, ott vannak az útlevelek, csináld már..." stb... Hihetetlenül kiváncsi vagyok 29-én miféle népekkel fogok hazautazni...

A repülőn felszállás közben elaludtam, és arra riadatam, hogy a finn házaspár női tagja az ölembe teszi az ingyenes repi magazint... Köszi... Ezután 2 órán át élvezhettem, hogy a férje őt bámulja. Szóval olvastam végig. Az otthon töltött 2 hét is nagyon hamar elrepült, és nem is tudtam mindenkivel találkozni, de majd júliusban. Immár ismét a hämeenkyrö-i szobámban ülök, próbálok kijönni a náthámból, és élvezem a csendet. Mert a család valami F.E. Sillanpä emlékeseményre ment. Remélem mindenki emlékszik, hogy a Nobel-díjas finn író születésének 125. évfordulóját ünnepeljük idén.

Apának üzenem, hogy a dianás cukrot már az első este megettem, anyának hogy az almás süti teljes siker (Miska konkrétan Pinokkio-szerűen táncol minden szelet után... komolyan!) Diának meg hogy megjött a képeslap és köszönöm :)