A második meccsnapon is túl vagyok a csapattal, bár szombaton csak egy meccsünk volt, az is 2-2 lett, pedig sokkal-sokkal jobbak voltunk, mint az ellenfél, és kicsit a bírók az ellenfélnek fújtak. Nem vagyok az a fajta aki ezt figyeli, meg ezen kiakad, vagy üvölt, de ez elég látványos volt most, és szerintem a 2. kapott gólunk is a "lejt a pályából" esett. Heidiről, aki a legjobb hátvédünk.

Ami feltűnt, és feltűnik mindig, és már biztosan írtam róla, hogy a finnek sokat sportolnak. És bizony az én imádott floorball-om az itt nemzeti sport :) Tegnap mikor autóztunk Tamperébe a meccsre, azt út mellett az ellenkező irányban az egyik kis pihenőben is éppen egy autónyi floorballost láttam, bent a városban egy embert biciklin floorball ütővel, majd később egy gyalogost is. És ami ennél jobb, az maga a Spiral Halli, amin már kívülről is látszik, hogy egy floorball központú csarnok. Katt a linkre. 4 pálya egymás mellett. Kis túlzással Budapesten összesen van ennyi. Vagy ennyi használható, de az sem floorball pálya, hanem sportpálya.

Csütörtökön volt az én imádott kishúgom születésnapja (utólag is, még egyszer is:) boldog szülinapot!), szombaton meg a kis Jutta lett 2 éves. Hát, ez a baba cukibb, mint valaha, úgy sorolja az állatok neveit, mintha csak olvasná, nagyon okos :) A buli december 7-én lesz, mert mindenki más akkor ér rá (Anne barátnői és azok családja). Nekem másnap lesz a következő meccsnapom, nem is messze, alig 70 km-re, Kangasalában.

Luna, a drága megint elszökött. Az ügy igen komoly, ugyanis a kerítésen ugrott át, a vadászszenvedélyétől hajtva. Errefelé laknak/élnek nyulak. Mint gondolom egész Finnországban, hiszen az ország 70%-a erdő, ott meg élnek állatok :) Szóval Luna hétfőn este már "fennakadt" a kerítésen, és egy fél óra nem telt el ezután (nem tudom miért engedtük ki a kertbe akkor "továbbra is") és meg is ugrotta a 120 cm-t. Ha jól emlékszem 120. Vagy inkább 140. De az oszlopok/karók között ilyen rácsos zöld (mi az?) van, szóval maga a kerítés az megmászható, vagy legalábbis egy kutyaláb számára elég kapaszkodási/támaszkodási felületet ad.

Anne és Miska a sötét délutánban a kutya után eredt. 40 perc után sem tudták befogni az állatot, így hazajöttek. Anne még kétszer kiment, látta is szaladni a kutyusát, de pórázvégre kapni nem lehetett. Kb. egy óra után Jutta éppen (nem ritka) az asztalon sétálgatott fel s alá, és nézte magát az ablak üvegében, majd megszólalt: Luna, ezzel egy időben fel is kapcsolódott a mozgásérzékelős kinti lámpa, a tékozló kutya hazatért :) Persze kapott egy kis verést, fegyelmezést az előtérben, meg hegyibeszédet, aztán pórázon ki lett zárva a teraszra. Ahonnan egy óra bünti után jöhetett be, de jött a parancs, nincs kontakt Lunával.

Ezután az előtérbe is ki lett zárva, majd annak az ajtaja egyszercsak ki lett nyitva, és Anne a szőnyegen ülve várta, hogy a kutya menjen bocsánatot kérni. Mikor besomfordált az eb, megint elbeszélgetett a fejével. Majd Miska agyonszeretgette. Tegnap meg nem ment (nem mehetett?) sétálni. Itthon találtam egyedül, mikor a finn órámról hazajöttem. Lehet próbálunk házörzőt nevelni a vadászkutyából...

Miska a család másik neuralgikus pontja. Többet sír és nyafog, mint a 2 éves húga, és nem ritka az sem, hogy az anyja öltözteti fel. Tegnap egész nap az ajtókat csapkodta és majd egy órát vernyított hogy anya, anya, anya, Anne néha rászólt, hogy hagyja abba. Kicsit félek mi lesz, ha ez a viselkedés kamaszkorban a hormonokkal is meg lesz fűszerezve, de akkor én már biztosan nem leszek itt.