Bezony... hiába a -5 fok, ma futóverseny volt Hämmenkyrö-ben. Az utcánkban is futottak páran, nem is egészen értem, de így volt (lehet, hogy ők eltévedtek :). Reggel Rumpa kelt elsőnek, mint mindig, hallottam is amikor Anne adott nekik enni, de én még visszaaludtam. Fél kilenckor gondoltam, hogy most már le kellene menni, nem alszom otthon soha eddig :)

Én voltam az első ma a földszinten, ezek szerint Anne visszafeküdt miután volt kint a kutyákkal, és adott nekik száraztápot... Elő sem került senki a családból még vagy fél óráig, óráig. Azután Jutta köhögött, és sírt, szóval indult a nap. És az, hogy mennek Turkuba nem azt jelentette, hogy egész nap, délelőtt még elmentünk sífutni.

Vagyis 11-kor, mert ma miattam kellett visszafordulni, félútról, ugyanis 2 zokni volt nálam, de kesztyű egy pár sem, itt meg olyan nincs, NEM LEHET... Ylöjärvi-be autóztunk át, 10 perc sincs az út, van egy kis parkoló, és mellette a sífutó "pálya". Ez azt jelenti, hogy két párhuzamos "csík" a hóban, az erdőben. Pár kilométerenként tábla, hogy motor és autó nem jöhet erre. Aki nem ismer, annak írom, hogy soha életemben nem sífutottam :) eddig. No, de mi bajom lehet, Anne elmondta mit kell csinálni, meg segített felcsatolni. Aztán mehettek Miskával az erdőbe... köszi.

45-50 percet voltunk kint, szerintem az első 10 perc után rájöttem hogyan működik ez a sport, külön köszönet anyucinak, hogy minden sportot amit akartam, kipróbálhattam, és valamennyi edzőmnek, tanáromnak (nem sorolom fel, sok lenne, de végiggondoltam mindenkit :) Aki kicsit tud síelni és korcsolyázni, mint én, annak nem lehet nehéz a sífutás. Én eléggé élveztem, és nem is estem, csak 4-5-ször kb., ebből az egyiknél "csak" Miskát ütöttem el, mert ő előttem ment, csak nekem nagyobb volt a lendületem a lejtőn lefelé. Felfelé mondjuk elég béna voltam, kétszer is visszacsúsztam a "járatban", nem volt vicces. Egyszer meg mikor elestem és szerencsétlenkedtem a hóban fekve, Miska félig türelmetlenül mondta, hogy Akii... nem akartam neki mondani, hogy jókedvemből fetrengek a földön, menjen csak előre... megleszek itt ezzel a 2 hosszú izével a lábamon, semmi vész...

Az utolsó eséstől el tudtam volna tekinteni. Már visszamentünk a kocsihoz, de még nem csatoltam le, egy kis szakasz volt vissza, és egy "ugrató", Miska meg mondta, hogy "Aki, hyppy!" (hüppü-ugrás), én hülye meg mentem, és ugrottam... aha, csak utána lejtett a pálya, és begyorsultam, meg siklottam lefelé, de vagy 100 métert, és nem nagyon akartam megállni... aztán csak elestem, a bal oldalamra, felrémlett Andika, Margó, meg hogy tényleg milyen nehéz lehet tanulni léccel a lábon, lefelé menet, és milyen rossz esve megállni. Nyekkentem én is egy rendeset, és fáj a bal oldalam... tanulság: nem ugrunk, csak mert a gyerek kéri... vagy okosan, előtte megnézve merre az arra. De a sífutás nagyon klassz, ajánlom mindenkinek.

Juttáról megint van egy szösszenet. Imádja a mandarint, amúgy szénhidrát függő (kenyér, tészta). De a mandarin mindent visz. Úgy pakolja a szájába, mint egy kis gép, felváltva, két kézzel. Az állán csorog le a lé, és sikongat mikor levegőt vesz egy fél gyümölcs után. Ha üres a tányérja, emelgeti, hogy kér még, ha nem kap, elkezdi nyalogatni a tányért.

Sífutás után hazajöttünk, ebédeltünk, és a család el is indult 13.30 körül, Anne mondta is hogy másfél órás késésben vannak... Anne amúgy elég szérszórt. Pár példa: hajat mos reggel, és a törölközőt az étkezőben a székre teszi (jobb esetben kiterítve), és napok múlva én viszem vissza a fürdőbe. Amúgy erős a gyanúm, hogy senki nem fürdik naponta, csak én. Juttát eddig egyszer láttam a kis kádjában, Miskát, talán kétszer hallottam zuhanyozni. Minden esetre, este ágyba menés van, nem a zuhany alá. Reggel meg ugye... örülünk ha reggelire eszik valamit indulás előtt, nem hogy még tusoljon is. De nem büdösek vagy valami, csak nem fürdenek minden nap :) Anne... nyitva hagyja a szekrény ajtókat, az evőeszközös fiókot. A gyerek, és a kutya meg nekiszalad... Jutta hetente egyszer leesik a székről, asztalról, vagy a fiókból, amibe belemászott, de csak ha mindketten ott vagyunk és "figyelünk" rá... A kávét már többször lefőzte Anne magának, aztán nem itta meg, mert el kellett indulnia. Hagyta már el a munkahelyi telefonját a bölcsinél, és a privátot a munkahelyén. A használt pelenkákat rendszeresen szedem össze a szobájából, nem csak "az arra kijelölt helyről". És még lenne példa :) De nem gáz ez, csak tudni kell kezelni :) és együtt élni ezzel.

Ja, anyucinak üzenem, hogy ettem karéliai pirogot, amit otthon már megkóstoltunk. Rízspuuro van benne, és melegen eszik (esszük :), vajjal és egy kis sajttal. A vaj sós picit, és így sokkal-sokkal finomabb, kóstold meg így. A melegen azt jelenti, hogy picit a kenyérpirítóba tesszük. Persze más is kipróbálhatja, a kispesti Kossuth téri piacon lehet kapni ilyet egy kis gyógynövény boltban (FB oldal itt) Amúgy a pirogocska is fazer "márkájú" (volt).

Holnap délelőtt kori, este floorball, ha nem lesz erőm írni (mert szerintem a sífutástól is izomlázam lesz), akkor legyetek jók, és kellemes jövő hetet :)